Az énfogalmak és a valóságészlelés mérhetősége

Most talán ez egy kicsit szárazabb cikk, de én érdekesnek találtam a témát és írtam belőle egy kis összefoglalót.

Az 1950-es években jön létre – ahogy a későbbiekben nevezik - a pszichológia harmadik erővonala, a humanisztikus pszichológia. Jelentős képviselője az amerikai pszichológus Carl R. Rogers. Munkássága hatalmas, ebben a leírásban csak egy kis szelete kerül bemutatásra. Rogers alaptéziseinek egyike szerint létezik egy reális én és egy ideális én. A reális én az, amelyet az ember önmagáról képzel, ez az énkép az, amelyet meggyőződéssel vállal. Az ideális énhez szeretne hasonlítani az ember, ahhoz viszonyítja magát. E két énkép közötti kisebb vagy különbség, „távolság” vezethet boldogtalansághoz, elégedetlenséghez. Ez a különbség számszerűen mérhető, a legtöbb esetben. Megfigyelései szerint az énfogalom nem feltétlenül tükrözi a valóságot, de minden ember az énfogalma mentén értékeli szerzett tapasztalatait, a világot. Feltételezése szerint, egy jól alkalmazkodó személy énfogalma összhangban áll viselkedésével, gondolataival; énképe nem merev, változásra képes az új tapasztalatok és gondolatok tükrében (Atkinson&Hilgard, 2005). Rogers személyközpontú pszichoterápiája során a kliens önmagát kutatja, önmagát figyeli meg, míg a terapeuta tükörként viselkedik - olvasható a Rogers központ, internetes oldalán.

Rogers munkássága alapján, feltételezhető, hogy mindenki rendelkezik a változáshoz szükséges motivációval és képességgel. Az egyénben megvan a képesség arra, hogy változtasson magán, el tudja dönteni, hogy milyen irányba szeretne fejlődni. A kliens szemszögéből ez a változás – annak irányával együtt – mérhető.

Az a feltételezés, hogy a reális én és az ideális én közötti különbség, távolság mérhető és számokkal skálázható. A terápia során, többszörös, időben egymásután következő, Q-rendezéssel és mélyinterjúkkal kutatható terület. A mélyinterjúkra azért lehet szükség, mert feltételezhető, hogy a skálázással kapott adatok csak részben adnak választ feltételezésekre, amelyek a következőek:

1. A személyközpontú terápián részt vevő kliensek reális énképe és ideális énképe között csökkent a különbség.

2. Azoknál a klienseknél, akiknél ez csökkent, jelentősebb javulást lehet érzékelni saját elmondásuk szerint az életükben.

3. Amennyiben elmondásuk szerint javulás állt be körülményeikben, amelyet a mélyinterjúk során mesélnek, a számok is ezt igazolják, úgy feltételezhető, hogy énképük rugalmasabb, könnyebben viszonyulnak az új helyzetekhez.

Módszerek

A Q-rendezésnek nevezett skálázási eljárást alakította át Rogers és nevezte el azt Q-készlet-nek. A Q-készlet olyan megállapításokat tartalmaz, amely az énfogalmat vizsgálja. A válaszoló először annak alapján rendezi az állításokat, hogy milyennek látja magát – ez a reális énje. Majd a következőkben aszerint, amilyennek látni szeretné önmagát – ez az énideál vagy más néven ideális én. A két rendezés közötti korreláció jelzi az énideáltól való eltérést.

„A Rogers-féle Q-készlet olyan megállapításokat tartalmaz, mint például "Elégedett vagyok magammal." "Másokkal bensőséges érzelmi kapcsolataim vannak." "Nem bízom érzelmeimben." A Rogers-féle eljárás során a személyek először annak alapján rendezik az állításokat, hogy milyenek ténylegesen - ez valódi énjük -, ezután egy olyan rendezést készítenek, amilyenek lenni szeretnének - ez pedig én-ideáljuk. A két rendezés közti korreláció jelzi az én-ideáltól való eltérést. Az alacsony vagy negatív korreláció nagy eltérést, vagyis alacsony önértékelést jelez.”

A korreláció lehet alacsony vagy negatív – ekkor feltételezzük a két én közötti erős szétválást, ami alacsony önértékelésre, értéktelenérzésre utalhat. (Rogers, 2003)

A terápiás kezelés alatt álló klienseket többször is lehet mérni, az ismétlésekkel jól megállapítható, hogy a reális én és az énideál Q-rendezései közötti korreláció hogyan változott.

Várhatóan ez az érték nő a terápia során, tehát csökken a reális én és az énideál közötti távolság.

A humanisztikus pszichológia nem a legmodernebb iránya a pszichológiának, ahogyan a segítő beszélgetések és az ahhoz tartozó technikák sem. Mégis, érdemeik vitathatatlanok és érdekesnek tűnik mindezeket számokkal alátámasztani. Azt nem feledve, hogy a számok mögött mindig folyamatosan változó emberek vannak.

Várhatóan a válaszok kiértékelésénél látható, de a végeredményt nem befolyásoló tényezők a következőek:

- a válaszokat adó személy a reális énjét változtatja és hozza közelebb az énideáljához

- vagy az énideálját módosítja, és ezáltal kerül közelebb a reális énhez (Tringer, 2007).

A terápia szempontjából mindkettő sikeresnek értékelhető, minden olyan érték, amely a pozitív változás felé viszi az egyént. A kutatás szempontjából az értékek mind negatív, mind pozitív irányban értékelésre, de megítélésre nem kerülnek.

Irodalomjegyzék

Rogers, Carl. R. (2003). Valakivé válni. Budapest: Edge 2000 Kft..

Atkinson& Hilgard (2005). Pszichológia. Budapest: Osiris Kiadó.

Tringer, László (2007). A gyógyító beszélgetés. Budapest: Medicina Könyvkiadó Zrt..

Yalom, Irvin D. (2013). A terápia ajándéka. Budapest: Park Könyvkiadó.

Amennyiben idézi cikkemet, kérem a weboldalamat, mint forrást megjelölni. Köszönöm!